A Magyar Kultúra Emlékívek szerkesztője



Kollár Ferenc


1966-1972 között szellemi vezetője voltam az Életjel című irodalmi élőújság köré csoportosult fiatal szabadkai irodalmároknak, képzőművészeknek, zenészeknek. Az Életjel Ifjú-Műhelyének szerkesztője és műsorvezetőjeként barátaimat - Pataki Zolit, Beer Miksát, Gubics Ferit, Francz Misit, Gulyás Józsit, Molcer Mátyást, Pribilla Valit, Murényi Mátyást, Basch Editet, Kotroba Jucit, Horváth Mihályt, Bajza Vikit, Dóró Lázárt, Nagy Tibit, Fekete Vilit, Póka Évát, Tóth Annát, Luhovics Józsefet - léptettem fel. Az Életjel Ifjú-Műhelye valójában irodalmi színpadként működött - a műsorokat én rendeztem és a Városháza Kék-termében került sor az előadásokra.

Dévavári Zoltán az Életjel szerkesztője volt az, aki 1965-ben meglátta bennem a jó szervezőt, mert körülöttem nagy létszámú irodalomkedvelő fiatal csoportosult. A városháza félemeletén lévő kantinhelységet szerezte meg számunkra, hogy délután és este klubbot hozzunk létre a fiatal tollforgatóknak és irodalomrajongóknak. Naponta itt találkoztunk, majd automatikusan kibontakozott valami irodalmi-műhelyszerűség és lassan kiforrott a "kör".

Dévavári ügyes koordinátor volt. 1968. október 11-én került sor az Életjel Művészbaráti Kör alapító közgyűlésére. Emlékszem, Lévay Endre író, valamint jómagam és még vagy húszan ültük körül a Városháza Zöld-termének ovális asztalát és Zoli ekkor osztotta ki az első valódi tagsági igazolványokat is. A Zöld-terem lett egy ideig irodánk és klubhelységünk és végre-valahára telefont is kaptunk.

1968-1972 között a 7Nap külső munkatársa, újságírója voltam. A fiatalok öngyilkosságának okait boncolgató szociológiai tanulmánysorozatom nagy visszhangot keltett.

1969-ben Nagy József a Szabadkai Rádió magyar műsorainak főszerkesztője felkért, hogy szerkesszem a Szabadkai Rádió Ifjúsági-Kulturális Híradóját. A minden vasárnap délután jelentkező egyórás műsoromban fiatal művész-barátaimat Kasza Évát, Muszin Imrét, Masa Irént. Árok Ferit, Kollár Ilonát, Vajda Ernőt, Pásthy M. Gyulát, Dudás Judithot, Vujkov Józsefet, Tóth Annát, Bóka Zsuzsát, Kocsmár Jánost, Szveller Irént, Damjánovits Erzsébetet, Tallós Zsuzsannát, Bada Irént, Csákány Erzsébetet, Krekovics Ferencet, Szilasi Verát, Szép Arankát mutattam be. Ők mindannyian nagyban hozzájárultak a vajdasági magyar nyelvű kultúra fennmaradásához. A műsor bevezető zenei szignálja Csajkovszkij B-moll zongoraversenyének dallama volt, a műsort Pataki Zoli barátom felvételezte és vágta. Egész éjjeleket dolgoztunk a Városháza padlásterében lévő stúdióban, mert az "öregek" nappal nem adtak "terminust" nekünk.

1971-től a Városi Múzeum Honi Galériájának kűlső munkatársa lettem. A Városháza adott otthont a múzeumnak és négy évig ez a ház lett az én otthonom is. Itt szerettem meg a szecessziót.

1972-ben a galériában szerveztem a híres-hírhedt Éjszakai Szeánszokat is, melynek még a belgrádi NIN című hetilap is teljes oldalt szentelt. Ezeken az irodalmi-zenei esteken vajdasági kortárs írok és zenészek léptek fel. Többek között szerepelt Tolnai Ottó és Ladik Kati is. A szeánszok műsorvezetője Kakas Józsi, a Szabadkai Rádió bemondója volt.

Az Éjszakai Szeánszok az én rendezésemben az egész országban új irányt képviseltek: Jugoszlávia legszebb szecessziós épületében, egy rangos közintézményben, a Városi Múzeum Honi Galériájában éjszakai időszakban megvalósíthattam egy bátor kiállású, modern irodalmi-zenei műsort. Szabadka művészbarát közönsége hetekkel a műsor előtt tolongott a meghívókért és belépőkért. A műsorba aktívan bekapcsolódó nézők, főként fiatalok, művészi ambientben, a galériában kiállított képek és szobrok közt a földön foglaltak helyet, komoly és modern élőzene váltakozott, a fellépő művésznők némelyike hiányos öltözékben szerepelt - erre a városatyák is kíváncsiak voltak és hivatalból igényeltek meghívót. Avantgárd rendezői ötleteimet, hogy a képzőművészetet, az irodalmat és a zenét meghökkentő módon ötvözzem Bela Duranci, a Múzeum igazgatójának nagyvonalú segítsége nélkül sohasem valósíthattam volna meg.

A Városi Múzeum kiadásában megjelent Vajdasági kortárs képzőművészek című kiadvány szerkesztésében Bela Duranci és Torok Sándor szerkesztők mellet én is részt vettem.

Ebben az időben Kalmár Ferenc és Petrik Pál rajziskoláját is látogattam - érdekelt a grafika, de utána inkább a művészfotózás ragadott magával. Grizák Anti barátom segítségével fotólabort rendeztem be a Városháza harmadik emeletén.

1968-ban barátaimmal, Gulyás Józsi költővel és Török Pista festőművésszel, Jelen (az első változat szerint Alfa) címmel ifjúsági lapot alapítottam, melynek megszűnéséig, 1976-ig egyik szerkesztője voltam. Siskovszky András barátom a lap műszaki szerkesztője és illusztrátora volt. Valójában nekünk a szabadkai ifjúsági folyóirat ötletét a Moravicán megjelenő Vándorbot című ifjúsági lap adta.

Szerkesztői-újságírói eredményeimért 1972-ben Vajdasági Tartományi Májusi Díjat kaptam. Munkámhoz segítséget nyújtott Szabó Pista magyar tanár. A lapból 1969-1976 között 53 szám jelent meg. A megjelent lapok némelyik száma megtalálható az Országos Széchényi Könyvtárban is.

A Jelen szerkesztésében részt vett Ruzmann Rudi, Bencsik Pista, Guzsvány Marika, Gönci Sára, Siskovszki András, Hornok Feri, Burián Laci, Beer Miksa, Horváth Sanyi, Gubics Feri, Kopeczky Csaba, Krekovics Feri, Németh Jani, Toldy Józsi, Szalma Laci, Szabó H. Teri, Király Laci, Kasziba Pista, Lantos Laci, Terék Erzsébet, Gyólai Zoltán, Vujkov Mária, Gulyás Józsi, Právda Józsi és Miskolczy Józsi.

A Jelen impresszumában főszerkesztőként voltak megjelölve: Beer Miksa (1970), Ruzmann Rudolf (1971), Németh János (1972), Miskolczi József (1973), Aleksandar Merković (1974), Kollár Ferenc (1975). A lapot valójában majdnem mindvégig én vittem - erre Pálfy Gábor ifjúsági titkár által aláírt szerződésem volt és csak én kaptam fizetést érte.

A Jelen történetéhez az is hozzátartozik, hogy 1975. októberében (amikor Merković, volt a főszerkesztő és Siskovszky, a technikai szerkesztő) a lapot a vezércikk és annak illusztrációja miatt a „cenzúra” bezúzatta, a szerkesztőket azonnali hatállyal menesztették és még aznap engem neveztek ki szerkesztőnek. Valójában az ifjúsági titkár, Ilija Šuica tett kifogást és szerzett bírói végzést arra, hogy a lapot az újságárusoktól összeszedjék és bezúzzák. Az akkori politikusokra oly jellemzően minden szimbólumot félreértettek és történelmi ismeretük hiánya miatt félre is magyaráztak. A Jelen címlapján pedig egy olyan grafika volt, melyen egy kis partizán csillagos golyót lő a nagy német katona szívébe. A politikusok-cenzorok szerint a partizánt sohasem lehet kicsinek, a németet pedig nagynak illusztrálni. Hiába volt minden ellenérv, hogy igazi hős cselekedet az amikor Dávid legyőzi Góliátot - a lapot mégis bezúzták.

Oknyomozó újságírásomnak következményeként több konfliktus is kialakult: többek között Bato Kovačevićtyel, a Kultúrotthon igazgatójával, amikor cikket jelentettem meg a kultúra pénzeivel kapcsolatos visszaélésekről (1971. március); vagy Stipan Kopilovićtyal, a Kommunista Szövetség titkárával, amikor a Szabadkán uralkodó nemzetiségi viszonyokról írtam vezércikket (1971. február); vagy amikor tényfeltáró riportot készítettem egy középiskolás lánnyal, akit tanára molesztált (1971. november); vagy akkor amikor az Üzenet körüli visszaélésekről akartam tényfeltáró cikket megjelentetni, amelyet Németh János akadályozott meg, mivel akkor még párthű jelentő volt.

Ennek az időszaknak érdekessége, hogy 1971 februárjában a községi pártitkárról és a nemzetiségi viszonyokról megjelentett cikkem után a mindenható Komitet, a pártbizottság felülvizsgálati szerve elé kerültem. A kommunisták minden elképzelhető megrovásban részesítettek, de egy héttel utána üzentek, hogy jöjjek újságot csinálni, mert különben nem lesz márciusi szám.

1970-ben szervezője voltam az első jugoszláviai Omega koncertnek, melyet „Tízezer lépés” címmel a palicsi Nyári Színpadon tartottunk meg. Benkőnek 30 000 dinárt fizettem ki készpénzben a több mint kétórás buliért. A Petróleum lámpa, a Gyöngyhajú lány, a Tékozló fiúk és a Tízezer lépés voltak és maradtak az Omega legsikeresebb dalai - 40 évig élt ezekből a Presser-Adamis szerzeményekből az együttes.

1971-ben az Újvidéki Rádió meghirdette az Arany Mikrofon vetélkedőt, melynek elődöntőiben a vajdasági fiatal versmondók, énekesek, zenészek, humoristák és műsorvezetők léptek fel. A döntőre a szabadkai városháza dísztermében került sor, az élő rádióközvetítés műsorát én vezettem. A konferanszié kategóriában én nyertem meg az Aranymikrofont. Az Arany Mikrofonon többek között az én közreműködésemmel indult el Huszár Elvira, Jánosi Károly, Lajkó Franciska, Kovács Erzsike, Szabó-Hangya Teri, Kőszegi Magdi, Kasziba Pista és Pribilla Vali - közülük később többen is kitűnő előadóművészek lettek.

Írásaimat - verseimet a 7Nap, Magyar Szó, Jelen, Üzenet, Rukovet (Lazar Merković fordításában), Szabadkai Rádió és az Újvidéki Rádió közölték. 1968 és 1986 közötti időszakban a vajdasági magyar sajtóban több mint 300 írásom jelent meg. Riportalanyaim voltak többek között Bagi Károly és Dékány József polgármesterek, Balázs G. Árpád, Urbán Gábor és Torok Sándor festőművészek, Balázs Piri Zoltán, Soltis Lajos és Pribilla Valéria színművészek, Futó Ferenc portás, Papp Ferenc gyárigazgató, Kapiszta Ilona mérnöknő, Csetvei Károly párttitkár, Fischer Giza, a Sárga ház egykori foglya, Mészáros Ferenc hipszter, Rekecki Antal mérnök, Gubics Ferenc munkásköltő, Hegedűs Ottmár műsorvezető Megyeri Lajos harmonikaművész, Csuka Zoltán író-műfordító, valamint számtalan gyári munkás.

A szabadkai Ifjúsági Otthon az én, 1967. november 13-án elindított kezdeményezésem alapján jött létre. Alapításától, 1971-től főállásban reklám- és propagandafelelős, majd műszaki vezető; az építkezés befejezésétől 1976-ig pedig műsoriroda vezető voltam.

Az Ifjúsági Otthon végül nem a tervezett helyen a Városi Könyvtár épületében jött létre, hanem a Mladost szerb ifjúsági egyesület mindenható vezetőjének, Aco Jančikinnak testvérén, Miso Jančikinon, a bábszínház igazgatóján keresztül sikerült nyomást gyakorolnia Boško Kovačevićre, a községi ifjúsági elnökre, hogy a Mladost udvarában épüljön fel az Otthon. Ez az Otthon szempontjából a legelőnytelenebb változat volt, de így Aco Jančikin indirekt befolyása alatt tarthatta mindvégig az Ifjúsági Otthont, amiből utána tíz évig nem kevés anyagi hasznot húzott. 1972 és1976 között az Ifjúsági Otthon kulturális és zenei műsorainak rendezőjeként tevékenykedtem. Elismerésben részesültem az Omega, Locomotiv GT, Bergendi, Bijelo Dugme, Zalatnay Cini, Koncz Zsuzsa, Skorpió, Gemini, Josipa Lisac, Perpetuum Mobile, Generál, Apostol, Fonográf és Korni Grupa koncertsorozat szervezéséért. Ezen időszakban több mint 20 koncertet szerveztem.

Ebben az időben főrendezője voltam a nagy sikerű szabadkai Walker Party nyilvános műsorsorozatnak, melyen felléptek Branka Veselinović, a jótékonysági munkájáról is ismert belgrádi színésznő, Mija Aleksić, híres belgrádi humorista, Milovan Ilić-Minimax, neves belgrádi zenei műsorvezető, továbbá a White, a Strangers, a Splendid együttesek. A Walker Party állandó konferansziéja Ruzmann Rudi barátom, a színhely pedig több ezres közönséggel a Kisstadion vagy a Szabadság tér volt.

Mint a Walker Party színpadi rendezője, számos akkoriban újszerű, show-jellegű ötletemet valósíthattam meg, mivel a politikai cenzúra kényszerűen szabad kezet engedett, hisz az állami rendezvényeinek majdnem helyettesíthetetlen szervezője-rendezője voltam.

Több állami ünnep és más nagyszabású műsor rendezését bízták rám. Szervezője voltam a Pesma Leta - A Nyár Dala, Mode-Fest, Dani Punoletstva - Nagykorúsági Napok, Dan Mladosti - Ifjúság Napja, Subotički Filmski Forum - Szabadkai Ifjúsági Film Fórum valamint az Omladina - Ifjúsági Táncdalfesztivál műsoroknak. A rendezvények nagy sikerű díszleteit és új stílust megjelenítő plakátjait Makovics Feri készítette. Hét év alatt csaknem 30 rendezvény szervezésében vettem részt. Szabadkán úttörője voltam a szerb-magyar kétnyelvű plakátok és újságok bevezetésének.

Az Ifjúsági Otthon kiállító termében a fiatal kortárs képzőművészek kiállításának sorozatát szerveztem. Munkámat nagyban támogatta Kerekes Sándor barátom, az Ifjúsági Otthon igazgatója.

1977-ben Csetvei Károly pártfunkcionárius és Bognár László szakszervezeti vezető kértek fel, hogy indítsam el és szerkesszem a regionális cipő- és bőripari lapot. A Subotica címmel 8 éven át megjelenő újságnak mintegy 250 száma jelent meg. A lap kéthetente, 2500 példányban, magyar-szerb nyelven került ki a bácstopolyai nyomdából. Az újságot megszűnéséig, 1984-ig szerkesztettem több mint ötszáz írásom jelent meg benne.

A Subotica lap készítésében kitűnő kollégáim voltak. A magyartanár Szabó István, mint lektor segítette munkámat. Bela Duranci, mint művésztörténész cikksorozatot írt a lapba. Király Valéria fordító, Duško Romić újságíró, Marija Šimoković lektor, Saša Sedlak fotóriporter illetve Nenad Djordjević, Julia Rogić és Milica Vlahović munkatársak, mind remek csapatmunkát végeztek.

A szabadkai cipőipari- és bőrkombinátban töltött időm alatt többek között kutattam és megírtam a szabadkai papucsosok, csizmadiák és cipészek történetét.

1978-1982 közötti időszakban társadalmi munkában szerkesztettem a Vasutas Helyi Közösség hivatalos lapját. Ebből a negyedévenkénti kiadványból 19 szám jelent meg. Ezért a munkámért 1981-ben megkaptam a helyi közösség legmagasabb kitüntetését, az aranyplakettet.

1982 és 1984 között babtermesztési kísérleteket folytattam, melynek eredményeit 1983. március 3-án tudományos publikációkban adtam közre. Elismerésként az Agrárkamara tiszteletbeli mérnöki címmel tüntetett ki.

1989-ben lehetőség nyílt vállalatalapításra. Én elsőként alapítottam saját vállalkozást. Sikeres vállalkozói hírem gyorsan terjedt és különböző társulások hívtak beruházási tanácsadónak. Megválasztottak a Vállalkozók Kamarájának elnökévé. Mint eredményes vállalkozót, az Újvidéki Televízió szerkesztői - Korpa Béla és Szeli Tivadar - több gazdasági műsorba is bemutattak és még a belgrádi sajtó is cikkezett rólam, mert első magánvállalkozás voltunk, amely külföldre exportálta termékeit.

1992. január 21-én a jugoszláv háború elől családommal Szegedre költöztünk.

Szegeden 1993 és 1996 között családi cégünk, az Elixír Kft. élelmiszer, műszaki cikk és festék kereskedelemmel foglalkozott. Áruház tulajdonosként figyelemreméltó gazdasági eredményeket értem el és ezzel párhuzamosan a Tisza-menti Kereskedelmi Kamara igazgatójaként is tevékenykedtem.

1997 és 2007 között, családi vállalkozásunkban, a SzegedPapír Kft-ben kiadói-, nyomdaipari- és papírkereskedelmi területen tevékenykedtem, valamint gazdasági tanácsadóként hasznosítottam tudásomat. Ebben az időben a Xerox koncessziós igazgatója is voltam.

2004-ben fiammal megalapítottam a Magyar Kultúra Emlékívek Kiadót. Ezt a csodálatos tevékenységet Nagy Mihály barátom ötlete alapján indítottam el, de igazán nagy segítséget Monok Istvántól, az Országos Széchényi Könyvtár akkori főigazgatójától kaptam.

Újságírói és kiadói munkám elismeréseként 2005-ben a Nemzetközi Szent-György Lovagrend tagjává avattak. 2002 óta aktívan foglalkoztat a klímaváltozás és az alternatív energia problematikája. A témával kapcsoltban tanulmányokat készítek és több projekt tanácsadója vagyok.

2008 és 2011 között intenzíven dolgoztam egy olyan plazmatechnológián mellyel kommunális és ipari hulladékból energia nyerhető, valamint egy olyan alga-fotobioreaktoron melyben a tenyésztett algából biodízel állítható elő.

2011-ben a fent említett két technológia összekapcsolásáért nemzetközi szabadalmakat kaptam egy környezetbarát erőmű működési elvére, valamint a gáz- illetve a szénerőművek által kibocsátott szén-dioxid semlegesítésére. 2012-től szabadalmaim alapján indult meg több nagy energetikai beruházás.

A témával kapcsolatos tudományos leírások és műszaki rajzok mintegy 2 000 oldalt tesznek ki. 2011-től kiadónk a Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó tíz könyvet adott ki - a címszavak között tudományos munkák, szakácskönyvek, mesekönyvek és történelmi munkák szerepelnek.

Hobbim az építészet tanulmányozása. Csodálom és gyűjtöm a régi könyveket és térképeket. Imádom a sportos autókat. Rossz véleményem van a politikáról. Az utóbbi időben mind jobban foglalkoztat a magyarság történelme és aggódom a természetért. A szakácskodás pedig kikapcsolódást jelent számomra.




Kollár Ferenc: Az én korroborim

Wikipédia oldala


Vissza az oldal elejére